7. Tavaszi Mustra - 2019

Páncsics Edina:7.Tavaszi Mustra - 2019

Jó ide bejönni! Itthon vagyok! Kicsi, de hatalmas tereket ölel fel. Elvisz messzire, s a mindennapok mókuskerekébe megnyugvást hoz, kikapcsol.
Itthon vagyok, kedves Szoboszlai Zsolt, ideköltözök, remélem, nem akadályoz meg benne…. Tárgyak, terek, enteriőrök, képek, emberek… De milyenek!

A művészet felelős! Felelős, hiszen az ember személyiségét, látásmódját, lelkiségét tudja finomra hangolni, úgy, mint a zongorahangoló. A Steinway & Sons-nál is egy „tisztánhalló” szakember „hangolja finomra” a koncertzongorákat. Egy jó galéria kialakításához ugyanígy elengedhetetlen a képek közötti összhang, az összhangzás, az akkord, aminek kulcsa az, hogy „minden húr önállóan is ugyanolyan jó szóljon, mint együttes hangzásában”.

Örkény István: Az élet értelme. „Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag - mint tudjuk - mellékes, harmadrangú valami… Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára…”

A kiállítás megjelenése - műfajban, technikában és stílusban is rendkívül változatos. Ez a sokszínűség véleményem szerint a tárlat javára válik, mert az eltérő karakterű művek kiegészítik, néhány esetben (a rendezésnek köszönhetően) felerősítik egymást. A festmények és kisplasztikák mellett találunk kerámiát, iparművészeti alkotásokat és grafikai műveket is. Az alkotások szemléletmódja a realista ábrázolástól a különböző mértékben elvonatkoztatott megformáláson túl, a dekoratív, stilizált formákon keresztül a konstruktív geometrikus jelek világáig terjed.

Mai posztmodern világunk kulturális rétegzettségének sokféle lenyomatát találjuk meg a kiállításon. Az egyéni látásmód ereje és őszintesége hitelesíti az alkotásokat.

Szokták mondani, hogy a művészet az emberiség lelkiismerete. Többek között azért, mert nem hazudik. Ami hazudik, az nem művészet. Például giccs, ami hamis illúziókat kelt. Legvilágosabban Edward Albee, a kitűnő amerikai drámaíró-rendező fogalmazta ezt meg:

„A művészet értelme az, hogy amikor az előadás végén kijössz a színházból, több legyél, mint ami előtte voltál. Amikor viszont egy Broadway-előadásról jössz ki, kevesebb vagy, lefokozódtál.”

A művészet nem akar didaktikus lenni, a művészetben egyszerre vagyunk önmagunk nevelői és neveltjei. Mind a mű alkotója, mind a befogadója benső nevelő-képe segítségével önmagára van nevelő hatással (mint a gyermek, aki a kismackójában anyja jelenlétét és figyelő tekintetét éli meg - annak valóságos jelenléte nélkül), amihez a mű a közvetítő projekciós felület - (kismackó, amire mindent rá lehet vetíteni). Így lehetséges, hogy a befogadó magában újraalkotja a művet (számára mást jelenthet ugyanaz a „kismackó”), és saját tartalmait projektálja rá (sok esetben a művész szándékától függetlenül), megfelelve a posztmodern „nyitott mű” elméletének.

Véleményem szerint a nevelés művészet-jellege analógiába hozható bizonyos művészetfelfogásokkal. A tanítás és a nevelés egyik legfontosabb közös jellemzője a kreatív és intuitív jelenlét, az elérhetőség, a nem csak racionális eszközökkel történő, és személyes módokon megvalósuló ember-formáló munka.

Az ember a XX. század elején az élő népművészet végleges megszűnésével elvesztette ösztönös védekezőképességét a hamisság ellen. Ahogy Ady mondta: „Minden egész eltörött…”. Csak a televízió és az internet információi ömlenek ránk, és nem igényeljük a művészetekkel való spirituális kommunikációt. Pedig az ember a test és a lélek harmonikus együttese. Ha bármelyik összetevőt a másik rovására tartósan elhanyagoljuk, mindenféle fizikai és lelki problémák, valamint betegségek csapdájába esünk.

A művészet katartikus élménye az, amely a szellemet táplálja, és a lelket felemeli, mert képes a végtelen világ újabb és újabb csodáinak bemutatására, hogy hétköznapjainkban is legyenek belső, ünnepi pillanataink.

És nem tudok kibújni a bőrömből - hiszen tanár vagyok -, hogy meg ne említsem: „Az oktatáson és a nevelésen múlik, hogy a művészet tud-e fontos lenni. Ha gyermekeinknek nem tanítják meg, mi a művészet, nem fogják tudni mi az, amit csak az igényes művészet adhat meg nekik.”

A megoldás itt látható ezen a kiállításon: lehet táplálkozni, erőt gyűjteni belőle, belefeledkezni, egyáltalán lélek-közelben lenni…

E gondolatok jegyében kérem, tekintsék meg a tárlatot!