Aki bölcsen él, úgy dolgozik sorsán, mint egy festő a képén: időnként hátralép, megnézi az egészet - időnként közel hajol, s a távlat emlékével kidolgozza a részleteket. Ha nem így tesz, belevész a képébe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Müller Péter gondolatai alapján én is most kicsit hátrébb lépnék és visszatekintek pár évvel korábbra, hogy megértsük a részleteket…

Lassan tíz éve ismerem e galéria tulajdonosát, Szoboszlai Zsoltot, akivel jó barátságot ápolunk. Azt hiszem, ennek köszönhető, hogy most itt állok, hiszen akik ismernek, jól tudják, hogy nem vagyok művészetértő, maximum kedvelő. Zsolt által közelebb kerültek hozzám azok az alkotások, és rajtuk keresztül azok a művészek, akiket ő itt az elmúlt négy évben bemutatott.

Szoboszlai Zsolt missziót vállalt fel, a kultúra, az értékek szolnoki közvetítését barátoknak, ismerősöknek és minden érdeklődőnek. Ebben mi barátok is szerepet vállalunk, segítjük a kezdeményezést - ezért is vállaltam el felkérését, miszerint nyissam meg az 5. tavaszi mustrát, olyan illusztris névsorban, mint Verebes György, Horváth László, Kertész Róbert, Bán János…

Talán nem árulok el titkot, hogy a kultúra ily módon történő közvetítése jobban összehozta a barátokat: van egy kis mag, akik a legtöbb alkalomra eljövünk, hogy megtiszteljük barátunkat és a művészeket, akiket az elmúlt években Zsolt prezentált. 31 kiállítás… ennyi idő alatt ez szinte rekordnak számít.

Tavaszi Mustra…mit is jelent ez? A galéria legszebb, legjobb alkotásait, az újdonságokat. Most – itt a hátam mögötti falon levő képeké a főszerep – a galéria teljes területén sorakozhatnak a legek. Kiderült, Zsolt szívéhez melyek állnak a legközelebb. Elmondta, nehéz a mustrára szűkíteni a kört, hiszen a galériában és a raktárban sorakozó alkotások mindegyike megérdemli a reflektorfényt.

És egy újabb idézet… Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük. (Salvador Dali)

Egy műalkotás értelmezése valóban szubjektív és én nem is vagyok hivatott az itt látható alkotásokat elemezni, inkább csak felhívnám a figyelmet egy-két érdekességre.

Talán a legrégebbi kép: Olgyay Ferenc: Tehenek az ártéren címet viseli. Ez a kép több mint 100 éves. Olgyay 1872-ben Jászberényben született, Budapesten és Münchenben folytatott festészeti tanulmányokat. Hazatérve Szolnokra jött, a Szolnoki Művésztelep egyik alapító tagjává vált.

A legértékesebb téli kép jelzőt– hogy pontosan mennyit ér, Zsolt biztosan elárulja a komoly érdeklődőknek - Benedek Jenő: Téli séta című festménye „nyerte el”. A művész 1944-től 1953-ig a Szolnoki Művésztelepen élt, miután beválasztották a tagok közé. Párhuzamosan rajzot oktatott a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban (1947-től tagja volt a Verseghy Körnek). 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, többek között Csók Istvánnal, Kodály Zoltánnal együtt.

A legértékesebb nyári kép Csillaghegyen készült, Tenk László egy romantikus esti sétát elevenített meg. Barátkozván a korszerűtlenség vádjával, ő maga így ajánlja figyelmünkbe munkáit: „A világ csúf épület. Kusza eszmék csapnak össze. Pusztul a természet, redukálódnak a kapcsolatok, odvakban, pótszereken élünk, nem ismerjük meg egymást. Ebből a világból veszem a követ, hogy újra-építve jobb legyen. Köveim: arcok, virágok, mozdulatok, tárgyak, utcák, hangulatok, csak a kötőanyaga más, a szeretet.”

Folytatva a legeket: A ma nyíló tárlaton a legtöbb festményt Baranyó Sándortól mutatják be, a hátam mögött is látható kettő. Biztosan sokaknak tetszik a festő tüzes, intenzív színhasználata. Nyári csendélete messziről felhívja magára a figyelmet.

Zsolt szerint érdemes megállni Kléh János Toszkán vidék című képe előtt is. A művész 1908-tól a szolnoki művésztelepen dolgozott egészen fiatalon bekövetkezett haláláig. Legjobban sikerült alkotásai lírai ihletésű virágcsendéletek és tájképek. Képei egy részét jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, másik része képtárakban vagy magángyűjtőknél van. Így került Szoboszlai Zsolthoz is, a szolnoki Kádár cukrász kései leszármazottaitól vásárolta meg.

Több alkotás is van itt a galériában, amelyek az én személyes kedvenceim, de mielőtt ezeket bemutatom, elárulom, hogy a Szolnoki Műkedvelők Körének tagjai minden alkalommal kiválasztunk az itt látható alkotások közül egy-egy festményt vagy bronzszobrocskát, amit szemünkkel megsimogatunk, kicsit megkritizálunk - és szívesen hazavinnénk. Többünk kedvence volt Borbás Tibor: Tűzhajú című bronzszobra… Ízlésvilágunk mégis tagonként más, Demeter Orsi többek között a grafikákat, Harcsa Béla Lóránt János Demeter groteszk Norvég halas emberét kedveli.

Engem megfogott Hermann Feuerhahn impozáns és gyönyörű art deco szobra… itt mellettem a Női akt korsóval és Czobor Sándor A modell című kecses bronzszobra, amely most a kirakati posztamensen látható. Amikor itt vagyok, gyakran megállok (az ajtó melletti falon lévő) a Naplemente a Tiszán címet viselő Szőke Tibor festmény előtt. Színeivel ragad magával a nagyváradi festő, Tibor Ernő Kikötőben című képe…

Zsolt szerint érdemes megemlíteni a festmények, szobrok mellett számos más munkát is. Többek között Kiss József barátunk édesapja, Kiss Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész Budapest című reliefjét és Fábián Rózsa nagy méretű tűzzománcát a Gyöngyös tulipánt. Talán többen nem is vették még észre, mert nem előkelő helyen vannak, Borkovics Péter arcos poharait. Ezekből többet vittem már el kedves barátaimnak ajándékul.

Az 5. Tavaszi mustra különösen gazdag színekben, hangulatokban. Érdemes megállni és gyönyörködni ezekben az alkotásokban, hagyni, hogy hassanak ránk… és most Csehov gondolataival adom át a szót Zsoltnak… Nem olyannak kell ábrázolni az életet amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.