Hely. Rang. Történet. – kiállításmegnyitó-szövegemet e három gondolat mentén kívánom meghatározni, de egyben körüljárni is.

1. sarokpont: Lehet-e a műalkotásnak helye? S egyáltalán mi lehet a helye az utóbbi évek átdigitalizált, sőt az idei világjárvány okán kényszerdigitalizált állapotok közepette?

Hiszem és vallom, hogy a műalkotás helye a tér, a valós fizikai tér, de nem vetem el az online tér használatát sem – igaz, csak akkor, ha nincs más lehetőség. 2020-ban igencsak megnőtt a művészetszerető közönség igénye a műalkotásokkal történő valós interakcióra, legyen annak a helye egy múzeum, galéria, iroda vagy a mindennapok privát színtere, az otthon. E hely, ahol most állunk, a felsoroltak közül legalább kettő, de inkább három térben szolgálhatja a valós fizikai élményt, a műalkotások közvetlen közelségének lehetőségét. Az egyik maga a hely, a galéria, melynek kincsei akár kívülről nézve is érzékelhetőek és élvezhetőek, akár még a napjaink óvatos, minden személyes kontaktust kerülő embere számára is, hiszen jól frekventált helyen, csak egy üvegfal választja el a műveket a járókelőktől.

Üvegfal. Csak egy lépés választja el az érdeklődőt, hogy belépjen, s közelről élhesse meg, élvezhesse az itt elérhető műalkotásokat, akár helyben, akár tovább víve azokat az otthon melegébe vagy akár egy munkahelyre, irodába. S itt jutunk el a második sarokpontig:

2. Lehet-e a műalkotásnak rangja? S ha igen, meghatározható-e a rang helye, mértéke?

Határozottan mondom, sőt többmint hiszem és vallom, hogy a kvalitásos műalkotásoknak rangja van. Megfogalmazása, témája, stílusa meghatározhatja a rangját. De mi is lehet a rang? Számomra, és remélem, sokunk számára a jó műalkotás rangja az a hely, ahol leginkább képes beteljesíteni a küldetését. Mert egy jó műalkotás térben hivatott élni. Stílusa, témája, megfogalmazása illeszkedik a térhez, melyben méltó rangra emelkedik, legyen ez a tér egy kiállítótér, egy köztér, egy kereskedelmi galéria, ahol pozíciója és a többi művel való interakciója lehet állandó, vagy változó, de leginkább állandóan változó. De lehet a tere a hétköznapok munkahelye, vagy a mindennapok otthonának melege. Ha a most nyíló 20. századi szolnoki művészek című tárlat közel negyven műalkotására gondolunk, akár közös szálak mentén is meghatározható a kiállított művek rangja és célzott helye. És itt érkezünk el a harmadik sarokponthoz:

3. Történet. Nem kérdés, hogy lehet-e egy műalkotásnak, de akár egy kiállított műalkotáscsoportnak története.

Hiszen történeti anyag tárlatán vagyunk, ahol a művek összeforrnak a település történetével, de tágabb értelemben egy nagyobb földrajzi és vallom, hogy kulturális egység, a nagy Alföld, e terebélyes, széles róna történetével. De a műalkotásoknak belső története is van.
A ma nyíló tárlaton szereplő művek mindegyike az ábrázoló művészetek azon csoportjába tartozik, melynek ikonográfiai jellemzőihez, azaz a képeken szereplő statikus vagy mozgásban lévő jelenségek olvasatához nem szükséges előképzettség.

A kiállított művek szinte mindegyike az alföldi realizmus nyomdokain haladó művészi vállalásokat mutatja, döntő többségük az exteriőrt láttatja, legyen annak műfaja táj (Benedek Jenő, Udvary Dezső, Vidovszky Béla), településrészlet vagy tanyaábrázolás (Chiovini Ferenc, Élesdy István, Gácsi Mihály, Kléh János, P. Bak János, Palicz József). Ebben az alcsoportosításban emelném ki Szlányi Lajos Zagyva-hídját: az 1926-os datálású kép egyaránt jelzi az urbanizációt, és az I. világégés utáni újjáépítés, valamint a bethleni konszolidáció vidéki vívmányait. Továbbá alföldi tájhoz kötődő, csordavonulásos jelentek adják a témáját Olgyay Ferenc és Zombory Lajos festményeinek.

Az emberi alak is megjelenik a táj részeként csoportosan P. Bak János Beszélgetők, vagy szűkebb képkivágatban, kettős portréként Baranyó Sándor gazdag koloritú, bájosan csevegő, üde leányalakjaiban.

Hasonlóan Szlányi Lajos hídjához, szintén egy prosperáló korszak vívmánya, a két világháború közötti középpolgári lét nyugalmát idézi Zádor István Vasárnap délután című, olvasó nőt ábrázoló portréja.

De jelen van a kiállítási alakban a képzőművészet örök stúdium és műalkotás rangra emelt témája, az akt is Ilosvay Varga István és Istokovits Kálmán mesteri megfogalmazásában. Jól megfér a kollekcióban a csendélet is, Mattioni Eszter tojástempera képén, valamint külön öröm a festmények között látni a hazai grafikatörténet egyik legnagyobb mesterének, Rékassy Csabának a grafikáit.

Végül, összegezve elhangzott gondolataimat, szeretném a vázolt hármas egységben kiemelni, hogy eme értékképző helynek, és mind a város, mind az alföldi művészet szempontjából kiemelt értékű kiállítási anyagának komoly rangja van, és remélem, valamennyi mű megtalálja a méltó helyét, akár az ünnep melegében, a fa alatt, akár kicsit később, de méltó méltósággal. E szavakkal zárva köszönöm meg a megtisztelő felkérést e kiállítás megnyitására Szoboszlai Zsolt galériavezető úrnak, akinek e nemes vállalkozásához további szép sikereket kívánok.

Képiró Ágnes

Szolnok, 2020. december 9.