Tapasztó Ildikó

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Látogatók!

A Szoboszlai Galéria mai kiállítás-megnyitójának a címe: 20. századi szolnoki művészek.

Szolnoki művészek…..Ízlelgettem a kifejezést…Mitől is lesz valaki szolnoki? Szolnokon született? Itt élte le élete jelentős részét? Vagy éppen Szolnokról alkotott, Szolnok felvirágoztatásáért munkálkodott…? Mitől érezhetjük magunkat valóban szolnokinak?

Szolnokon születtem, a főiskolás éveket kivéve itt is éltem, élek azóta is. Nem állítom, hogy gyermek- vagy éppen ifjúkoromban is lelkes lokálpatrióta lettem volna, a szabadságvágy, az elvágyódás, a világlátás, felfedezés dolgozott az én lelkemben is rendesen. Hiszen a szomszéd kertje mindig zöldebb… Aztán az első főiskola elvégzése után mégiscsak úgy alakult, hogy a szegedi vándorévek után hazaköltöztem. És ahogy az évek teltek, egyre közelebb került a lelkemhez szülővárosom.

2009-től a városházára kerültem kulturális referensként, egy darabig a város minden kulturális ügye valamilyen szinten hozzám is tartozott. Szerencsém volt mélyebben megismerni azt a világot, mely mindig is vonzott: a Szolnoki Művésztelepet, a színházat, a múzeumot, hogy csak néhányat említsek, számtalan megnyitón, bemutatón jártam, megismertem a szolnoki kulturális élet szereplőit. Egyre jobban az életem részévé vált minden, ami szolnoki, a sejtjeimbe ivódott a művésztelepi műtermek illata éppúgy, mint például az Aba-Novák Agóra építkezésének zaja. Szolnokiságom részévé vált, ha például összetalálkozom Fazekas Magdikával, a művésztelep kitűnő, mindig gyönyörű, kedves festőművészével, vagy erősen megdobogtatja a szívem, ha mondjuk Verebes Gyuri alkotásaira ismerek a zalai tájon utazgatván egy Vasvár nevű kedves kis városban. Büszke vagyok erre a szolnokiságra.

Szoboszlai Zsoltot akkor ismertem meg, amikor városházi munkám során közösen dolgoztunk a Szolnok könyve – fejezetek a város történelméből című könyv megírásán, kiadásán. Zsolt ebben a kiadványban Szolnok változó arca az elmúlt húsz év tükrében című írását tette közzé. Így kezdődik a fejezet:

„ 1992-ben költöztem a nekem akkor városképi-esztétikai szempontból minimum ellentmondásos képet mutató Szolnokra. A város időközben sokat változott.

Mindenkinek van egy személyes képe a lakóhelyéről. Ezt nevezik a szakirodalomban „mental map”-nek, személyes térképnek. Mert egy város nem mutat mindenkinek egyforma képet, holott ugyanazokat az épületeket láthatjuk. Csak éppen mást és másként veszünk észre, mássá áll össze bennünk, mindenkiben külön-külön és egyedileg a kép: milyen is a mi városunk?”

Milyen igaza volt!

Én ma gyönyörűnek látom városunkat! Persze mindig lehet találni fejlesztenivalót, de jobban szeretem hangsúlyozni azokat a területeket, amik az utóbbi években, évtizedekben már rengeteget fejlődtek.

Szolnokiságunk, városi büszkeségünk egyik fontos eleme a Szolnoki Művésztelep, illetve Szolnok képzőművészeti élete is.

Szolnok szerepe a magyar képzőművészetben a XIX. század közepe óta jelentős. Felfedezését a város August von Pettenkofen osztrák festőnek köszönhette, aki az 1848-49-es szabadságharc idején járt Magyarországon az osztrák csapatok hadi festőjeként. A XIX. század 80-as éveitől kezdve a magyar képzőművészet sok kiváló egyénisége kereste és találta meg a témát Szolnok és Szolnok környékének festőiségében. A század végére már a Szolnoki Művésztelep létesítésének gondolata a megvalósuláshoz közeledett. 1901. április 28-án Szolnokon megalakult a Művészeti Egyesület, majd 1902. június 29-én ünnepélyes keretek között átadták a művésztelep két épületét, 12 műtermes lakását. Az első műtermeket Bihari Sándor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos, Vidovszky Béla és Zombori Lajos foglalták el.

És már meg is érkeztünk a ma nyíló tárlathoz, hiszen az első fecskék közül három művész munkáival is találkozhatunk: Olgyay Ferenc, Vidovszky Béla és Zombory Lajos kiváló alkotásait is láthatjuk ebben a teremben.

A két világháború között is tovább folyt a munka a telep műtermeiben: Aba-Novák Vilmos, Chiovini Ferenc, Istókovits Kálmán, Pólya Tibor, Pólya Iván és Patay Mihály csatlakozásával a következő nemzedék lépett a telepesek sorába, és megjelentek Szolnokon olyan jeles mesterek is, mint Bernáth Aurél, Mattioni Eszter, Kerényi Jenő, Borbereki Kovács Zoltán, Gáborjáni Szabó Kálmán.

1944. november 4-én felszabadult a város, az újjáépítés során a művésztelepre is igen nagy gondot fordítottak. Már 1947 májusában nagyszabású kiállítást rendeztek, a kultúrnapok keretében Szolnok a magyar képzőművészetben címmel bemutatták a szolnoki képzőművészet múltjának keresztmetszetét, és itt a telep törzstagjai mellett már megjelentek Udvary Dezső, Baranyó Sándor, Benedek Jenő, Bótos Sándor, Korda Béla, Pátzay Pál és Koszta József munkái is.

Új fejezetet jelentett a művésztelep történetében 1956-57, mikor is fiatal művészek egész sora került a felújított telepre: Nagy István, Simon Ferenc, Szabó László szobrászművészek, Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magdolna, Gácsi Mihály, Meggyes László, Mészáros Lajos és Palicz József festőművészek – olvasható egyebek mellett Szolnok könyvében Zsolnay László tollából (És az előbbi történelmi visszatekintést köszönöm is Neki!) Közülük is több neves művész alkotását láthatják ma ebben a teremben.

Művésztelepünk eddigi utolsó jelentős korszaka 1987-ben indult, mikor is az épület jobb szárnyát újjáépítették, majd 2002-ben a bal szárny felújítása történt meg. Örömteli, hogy jövőre elkezdődhet a telep teljes felújítása, átépítése, a kor igényeihez igazítása. De már átugrottam a XXI. századba. Természetesen a rövid történeti áttekintés során nem hangozhatott el minden ma kiállító művész neve, de talán a felsorolásból kitűnt az a rendkívüli gazdagság, színesség, ami Szolnok képzőművészeti életét jellemzi.

A ma nyíló tárlaton Baranyó Sándor, Bényi László, Bokros László, Bótos Sándor, Chiovini Ferenc, Élesdy István, Gácsi Mihály, Gecse Árpád, Istókovics Kálmán, Meggyes László, Meggyes László Vendel, Mészáros Lajos, Olgyay Ferenc, Palicz József, P.Bak János, Pólya Tibor, Udvary Dezső, Vidovszky Béla, Zádor István, Zombory Lajos festőművészek kiváló alkotásai kaptak helyet.

És ha már arra kért fel Szoboszlai Zsolt, hogy az Önök figyelmébe ajánljam a tárlatot, engedjék meg, hogy kicsit személyes legyek és kiemeljem a mai képek közül számomra legkedvesebbet.

Szolnokisággal kezdtem és szolnokisággal is szeretném befejezni mondandómat. Sokat beszéltem a művésztelepről, mint szolnoki értékről. A képzőművészet kapcsán mindenképpen ki szeretném emelni és az Önök figyelmébe ajánlani a Damjanich János Múzeum tárlatait is, és jelenlegi munkahelyem, a szolnoki Agóra kiállítótereit, kiállításait is. És fontosnak tartom megjegyezni, hogy képzőművészeti életünk sokkal szegényebb lenne az olyan saját erőből működő galériák nélkül, mint a Szoboszlai Galéria. Zsolt nagyszerű érzékkel, hozzáértéssel, fáradhatatlanul szervezi tárlatait. Kincseket őriz, de természetesen nem csak a maga gyönyörűségére. Köszönet érte! És ezt természetesen nem beszéltük meg előre.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Részletek, adatok:

Szolnok könyve – Zsolnay László, Szoboszlai Zsolt)